Nyári Lovas Táborok

2014-ben már harmadik alkalommal került megrendezésre napközis lovastáborunk. Az előző évek barátokká kovácsolódott csapatai, valamint a nagy érdeklődés idén is arra ösztönzött minket, hogy két időpontot is kihirdessünk.
A napi szintű lovaglás mellett szinte az összes lóval kapcsolatos tevékenységet is kipróbálhatták a gyerekek. A kézműves foglalkozásokon a kicsik és nagyok is egyaránt kreatív, és ügyes munkákat alkottak. Az egyik legkedveltebb program a lovaskocsizás, mely minden évben felhőtlen, vidám hangulatban telt el. A legizgalmasabb pedig vitathatatlanul az ügyességi verseny, ahol mindenki egyként izgult és szurkolt a másikért. :)
A hét zárásaként a gyerekek előre kidolgozott koreográfiában bemutatót tartottak szüleiknek, ami után mindenkit oklevéllel és kedves ajándékkal búcsúztattunk.

Táboraink napközis rendszerben, reggel 8 órától délután 5:30-ig tartnak.
A táborok ideje alatt
 napi 2x-i lovaglás, 3x-i étkezés, kézműveskedés, elméleti foglalkozás és egyéb programok várják a gyerekeket, melyekkel az egész napot ki tudjuk tölteni.

Egyéb tudnivalók:
- a tábor ideje alatt kobakot tudunk biztosítani
- a lovagláshoz hosszú nadrág és zárt cipő szükséges
- a háromszori ellátás mellett üdítő is biztosított