Házhoz ment a Mikulás!
Idén már második alkalommal vitte házhoz az ajándékokat december 5-én a Menő Manő Egyesület télapója lovardánk hintóján. 39 gyermeknek okozott felejthetetlen élményt barátságos, kedves és vidám megjelenésével, kivilágított hintójával és szép lovaival.
A két fríz fajtájú mén, Nino és Eelke Egerből érkeztek hozzánk, a szintén Zsákai József tulajdonban álló Mátyus Lovasudvarból.
____________________________________________
 
Platthy József Regionális Bajnokság
Eredményesen zárult lovasunk számára a Heves-, Nógrád-, és Jász-Nagykun Szolnok megye összefogásából létrejövő regionális bajnokság.
A kezdő lovak bajnokságát Zsákai Lídia nyerte gyors, fordulékony teljesítménnyel.
A B/2-es nyitott versenyszámban első helyezést szerzett Zsákai Rómeó, 5 éves saját tenyésztésű herélt lovunk, második helyen pedig szintén Majláth Csaba végzett Zsákai Pinocchio-val, hibátlanul lovagolva az összevetésben is.
Hasonlóan eredményes volt a B/3 versenyszám is, hiszen első helyen Zsákai Cassano nevű fedezőménünk végzett, második helyen pedig ismét Pinocchio jeleskedett.
A  felnőtt kategóriában az egész éves összesített eredmény alapján Csaba Urbinoval végzett a harmadik helyen.
Heves megye I számú csapattagjaként Kürtössy Bernadett kezdő lovas bajnokkal, Rell Adrián ifjúsági bajnokkal, és Szilágyi Kitti amatőr bajnokkal együtt a csapatok versenyében  is a legjobbnak bizonyultunk.


 
 
____________________________________________________
 
 Híreink a Nemzeti Vágtáról
Urbino nevű fedezőménünk idén is jeleskedett a Hősök terén megrendezésre kerülő Puissance-magasugratás elnevezésű show  versenyszámban, hiszen a 181 cm-es akadály átugrásával az előkelő második helyet szerezte meg lovasával, Majláth Csabával!
A győztes páros, Krucsó Szabolcs és Bubamara lett 186 cm-el.



Foto: Hajdu Krisztina - www.lovasfoto.hu

__________________________________________________
 
Kiemelkedő eredmények a Zsákai Lovasudvar sport életében. Az istálló lovasa, Majláth Csaba nevéhez az elmúlt nyári hónapokban összesen 16 versenyszám győzelme és több mint 10 további helyezés fűződik, mely eredményeket 8 különböző lóval ért el.
Unique Light (tul.: Balla Andrea), Urbino nevű fedezőménünk négy éves ivadéka több B/1 kategóriás győzelemmel kedveskedett tulajdonosának.
Az öt éves, saját tenyésztésű Zsákai Rómeó (Rezgő x Veganum Karolina) ötször nyert B/2 kategóriában és hibátlan eredménnyel minősült a Tenyészversenyre.
Urbino nevű fedezőménünk kettővel növelte korlátugratásos győzelmeinek számát, valamint Gyöngyös város nagydíjában is a legjobbnak bizonyult.


______________________________________________________
 
Kiírásra kerültek az idei lovastáborok indőpontjai. Részletes információk az erre kialakított menüpontban olvashatók!
 
______________________________________________________
 
2014. február 7-én Veganum Karolina nevű Kisbéri fv. kancánk hozta világra az első Stauffenberg (kanca)csikónkat! :)
______________________________________________________

2014. február 2-án a Nemzeti Lovardában megrendezett MSLT ménszemlén & ménbemutatón felvezetésre került az idén 22 éves Stauffenberg. Kitűnő állapotával és energiájával sokakat elkápráztatott, reméljük minnél többen használják, amíg van rá lehetőség.
Video a felvezetésről

Ugyanezen a rendezvényen a 130 cm-re kiírt Fedezőmének versenyében Majláth Csaba Urbino-val leggyorsabb 4 hibapontosként a 6. helyet szerezte meg.